
Megemlékezés Szenes Hanna ejtőernyős mártírról
A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének (MEBSZ) Budapesti Tagszervezete – folytatva a sok éves hagyományt – megemlékezett Szenes Hanna mártír ejtőernyős, költő kivégzésének évfordulóján.
Idén új helyszínen a nemrég felállított Széna téri mellszobornál gyűltünk össze, ahol Havas Judit művésznő elszavalta Szenes Hanna egyik leghíresebb versét, a Gyufát. Ezt követően Szeder Ferenc bajtársunk idézte fel Szenes Hanna életútját a budapesti iskolai évekről, majd a Palesztínában munkával töltött éveket, az angol katonai kiképzést, az ejtőernyős bevetését, a csendőrök általi elfogását és a nyilas vérbíróság halálos ítéletét, melyet 1944 november 7-én az akkori Margit körúti fogházban hajtottak végre.
Az emlékezés koszorúját egykori ejtőernyős válogatott hölgyek helyezték el.
Jelen voltak izraeli állampolgárok is, akik magyar barátaiktól értesültek a megemlékezésről, sőt egy kántor, aki 14.Nemzetközi Kántor Konferencián vesz részt, a hagyományos búcsúztató, emlékező dalt is elénekelte.
Szenes Hanna életéről bővebben
Forrás: https://nullaev.hu/hu/szenes-hanna-1921-1944
Leave a Reply