
2022. Halottak napi főhajtások
Szövetségünk tagjai, barátai ebben az évben is fejet hajtottak, hősi halált halt és eltávozott ejtőernyős bajtársaink sírjainál, emlékhelyeinél, ahogyan teszik évről – évre immár 30 esztendeje halottak napján.
Vitéz Bertalan Árpád unokája Judit asszony ma sajnos kisebb egészségügyi problémája miatt nem tudott ma velünk lenni személyesen, lélekben velünk volt. Nevében is elhelyeztük ma nagypapája nyughelyénél Szövetségünk koszorúját. Első alkalommal hajtottak fejet velünk a síroknál Honvéd Kadét tagjaink, akik idén nyáron hajtották végre első ejtőernyős ugrásaikat. Az alábbi helyszíneken kívül még több helyen gyúltak ki gyertyák, kerültek virágok a sírokra.
Melyekről még nem kaptuk meg a képeket, amint megérkeznek kiegészítem velük a beszámolót.
Budapesten a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben vitéz Bertalan Árpád pm. alezredes sírjánál
helyeztük el az emlékezés koszorúit.
Budapesten a Farkasréti temetőben
– Kelemen Károly repülő százados
– Bene László repülő hadnagy
– Sáray Albert alezredes és fia Sáray Bertalan rehabilitált ejtőernyős ezredes sírjaira is került virág.
Budapesten, Újpesten a Megyeri úti temetőben
– Bozó Károly ejtőernyős szakaszvezető sírja
Fóton
Bányász József ejtőernyős katona nyughelye is rendbe lett téve.
Tisztítás előtt a sírhely
Tisztítás után a sírhely
Letkésen is égtek ma a gyertyák
Hőseinket, eltávozott bajtársainkat nem feledjük!
Köszönjük mindazon bajtársaink munkáját, akik rendbe tették a sírokat és fejet hajtottak az emlékhelyeken!
Leave a Reply