
Emlékezés ejtőernyős hőseinkre Kéthelyen és Keszthelyen
A több évtizedes hagyományt követve Hősök Napján Kéthelyen a temetőben az 1944 decemberében hősi halált halt ejtőernyősök sírjainál emlékezett a helyi önkormányzat, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (MEBSZ). Az idei megemlékezésre a csata 81. és az ejtőernyős emléktábla felavatásának 31. évfordulóján került sor.
Ebben az évben is többen eljöttek fejet hajtani az egykori harcokban résztvevő ejtőernyős katonák leszármazottai közül. Köztünk volt az alakulatalapító vitéz Bertalan Árpád posztumusz alezredes unokája Félhelyesné Zubbonyai Judit. A harcok egykori parancsnokának Kiss Zoltán százados családja. A csatában elesett a temetőben nyugvó Kristóf János őrmester dédunokája Vetési Viktória.
Molnár Balázs polgármester beszédében felidézte az akkori eseményeket: 1944 decemberében a zalai olajmezők felé gyorsan előre törő, túlerőben lévő ellenséges erők feltartoztatására a Szent László hadosztály gerincét képező 1. ejtőernyős ezred I. zászlóalját is a térségbe vezényelték. Kiss Zoltán százados parancsnoksága alatt a környék megtartásáért az ejtőernyősök véres csatát vívtak. A harcokban elesett 48 azonosított ejtőernyős katona, nevüket ma kopjafák őrzik és három ismeretlen ejtőernyős honvéd.
Kiss Bódog Zoltán, Kiss Zoltán fia személyes hangvételű megemlékezésben idézte fel édesapja és az ejtőernyősök hősies küzdelmét. Idén először került sor a 18 és 31 év közötti hősök neveinek felolvasására, melyet dr. Sipos István MEBSZ alelnök részéről. Minden név elhangzása után a lélekharang egy-egy harangütésével emlékeztünk rájuk.
A kéthelyi általános iskola tanulói és az Integrált Szociális Otthon lakói versekkel tisztelegtek a hősök előtt. A kéthelyi asszonykórus citerakísérettel elénekelte a Bertalan ejtőernyős ezred indulóját, valamint katonadalokat. Répási Julika, a MEBSZ Budapesti tagszervezetének tagja saját, az ejtőernyősökről szóló Hazám című versét szavalta.
A megemlékezés koszorúzással zárult, a MEBSZ koszorúját a budapesti, a szolnoki és a pécsi tagszervezet képviselői együttesen helyezték el. A Marcali Bajtársi Egyesület ismét velünk együtt emlékezett és koszorúzott.
A Kéthelyen súlyosan megsebesült ejtőernyősöket a harcok alatt Keszthelyen a kastélyban létesített hadikorházba szállították át, ahol sajnos már többeket nem lehetett megmenteni, így őket a keszthelyi Szent Miklós temetőben helyezték örök nyugalomra. A sírok és környezetük rendbetétele után az ő sírjaikra is került koszorú és virág.
Kéthelyi megemlékezés képei:
Keszthelyi megemlékezés képei:
Szöveg: dr. Sipos István, Gáll Gábor
Fotó: Ecsedi Ádám és Nagy László
Leave a Reply