Nincs életkorhoz kötve a szélcsatornázás
Már jóval a megadott időpont előtt gyülekeztek a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége Budapesti Tagszervezetének vállalkozó szellemű tagjai a csepeli Skywardnál, hogy kipróbálják ők is a szélcsatornában való repülést. Persze voltak olyanok is, akik csak megnézték: milyen a hely, hogyan zajlik a felkészítés, a repülés.
A magyar ejtőernyőzés olyan ikonikus alakjai is jelen voltak, mint Samu Ferenc, Szeder Ferenc, Kovács József, sőt a 87 éves (!) Kastély Sándorné (Sörös Erika), világbajnok és többszörös magyar bajnok is.
Rövid elméleti felkészítés után következett a beöltözés majd csoportokba osztották a több mint 20 főt.
Azt, hogy mire képes az ember a szélcsatornában Feith Máté ifjúsági világ- és Európa bajnok mutatta be, majd segített azoknak, akik először repültek szélcsatornában életükben.
Az első körben csak megtapasztalták magát a szélcsatornát, majd a második körben már az oktatókkal „lifteztek” is: felrepültek a szélcsatorna tetejéig, majd onnan visszazuhantak a „földszintig”.
Boros Erzsébet – maga is válogatott ejtőernyős és magyar bajnok – miután megnézte az első kört úgy döntött: nem hagyja ki a lehetőséget.
A mobiltelefonokkal készültek a fotók és a videók, melyek bizonyítják a barátoknak ismerősöknek: kipróbáltam a repülést. Voltak apák fiaikkal, lányaikkal, ifjabbak pl. kadét és kevésbé ifjak, akiknek a bakancslistáján szerepelt a szélcsatornázás. A Kastély család három generációja (maguk is ejtőernyősök voltak) életkor szerint repült. A „Nagyi” (Sörös Erika) lett a legidősebb magyar, aki a Skywardban szélcsatornázott. Az életre szóló élményt követően a résztvevők emlékplakettet adtak át Feith Lászlónak, aki jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ez a program megvalósuljon.
A szélcsatornában készült felvételeket ide kattintva lehet megnézni.
Emlékplakettel Feith Máté és édesapja Feith László, Dr. Sipos István
Feith László és Dr. Sipos István
Légi akrobatika
Egy kis segítség
https://www.skyward.hu/hu
Szöveg: Dr. Sipos István
Leave a Reply