2022.10. 03-07. Ciprus U.E.P.

Az Union Européenne des Parachutistes (UEP) 30. kongresszusa
Ciprus, 2022. 10. 03-07

Az UEP a koronavírus világjárvány miatt utoljára 2019-ben tartott kongresszust Franciaországban, majd 2021 májusában videokonferenciás megbeszélésre került sor a tagszervezetek vezetői között, ahol Ciprus bejelentette: 2022-ben vállalja a kongresszus megrendezését. dr. Sipos István ügyvivő elnök, és dr. Boda József ny.nb. vőrgy., a Tanácsadó Testület elnöke alkotta a magyar delegációt.
A megnyitó ünnepségre október 4-én a Különleges Erők bázisán került sor, ahol a díszegység tisztelgése mellett zenekar által játszott nemzeti himnuszok hangjaira húzták fel a zászlókat. Dimokritos Zervakis altábornagy, a Nemzeti Gárda parancsnoka köszöntette a delegációkat, melynek során nem felejtette el megemlíteni a 48 évvel ezelőtti török invázió miatt kialakult helyzetet.
A megnyitót követően fővárosi városnézésre került sor, majd visszatértünk az „állandó” bázisra, Larnakába.
A szakmai megbeszélésekre, beszámolókra délutánonként a larnakai repülőtér mellett található vadonatúj Egyesített Mentéskoordináló Központban került sor. A ciprusi szervezők az UEP SWOT (erősségek, gyengeségek, lehetőségek, veszélyek) elemzését kérték a résztvevőktől. Számos delegáció az UEP-en belüli kommunikáció rendszertelenségét emelte ki, amelyet nem lehet csak a járványra fogni. Magyar részről javasoltuk, hogy legyen önálló honlapja az UEP-nek, és egy felelős szerkesztője. Többen burkoltan bírálták a francia főtitkár és pénztáros tevékenységét, pontosabban inaktivitását.
Eldőlt a két következő konferencia helyszíne (Görögország, Németország), a verseny helyszíne (Portugália) és maradt a 300 EUR-os évi tagdíj. A jövőben a kongresszust rendező ország 2000, a versenyt rendező 500 EUR támogatást kap.
Az új görög elnökség még Karácsony előtt videokonferenciát szervez, majd 2023-ban is tervez ilyeneket. Ciprus jövőre szeretné meghívni az elnököket egy informális ülésre, ezzel kapcsolatban javasoltuk, hogy az a Görögországban rendezendő kongresszus előkészítése legyen (mivel most nem volt alkalom a belső problémák kibeszélésére, a konkrét javaslatok megvitatására)
A francia szervezet (UNP) jövőre lesz 60 éves, ebből az alkalomból a tagszövetségek meghívását tervezik.

Szerbia a MEBSZ-en keresztül juttatta el jelentkezését: az új soros elnök kapta a feladatot, hogy vegye fel a kapcsolatot velük, és a következő kongresszusra hívja meg, mint megfigyelőt, ahol bemutatkozhatnak: tényleg országos szervezet (egy ország – egy szervezet), nincs elítélt háborús bűnös a soraikban, stb.

dr. Boda József vállalta, hogy a következő, az UEP 40 éves történetét bemutató könyv angol változatát megszerkeszti.

A záróünnepségre is a Különleges Erők bázisán került sor, ahol a himnuszok hangjaira levonták a zászlókat. A ciprusi Honvédelmi Minisztérium államtitkára, Andreas Louka tartotta a záróbeszédet. A szervezők most is meghívták a régiók veteránjait az ünnepségre.
Ezt követően a záróvacsorát színesítette a folklór műsor, majd a zenekar néhány zenésze ismert görög és világslágerekkel szórakoztatta a résztvevőket.
A szervezők igyekeztek minél többet megmutatni az ország gazdag kulturális örökségéből (Pafosz, Limasszol, Voroklini, Paralimni), ahol három esetben volt egy rövid találkozó a település polgármesterével is. Ugyanakkor gyakran emlékeztettek arra, hogy 48 éve az ország egyharmada török megszállás alatt van.

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*