Kiss Antal emléktúra 2021.12.19.

Kiss Antal emléktúra 2021.12.19.

Szeles, hűvös időben mintegy nyolcvan túratárs, ejtőernyős bajtárs, felderítő és ejtőernyős hagyományőrző gyülekezett vasárnap délután Pesthidegkúton, a Klebelsberg Kulturkúriánál, hogy a Nagy János által szervezett első alkalommal megrendezésre kerülő Kiss Antal Emléktúrán részt vegyen. A MEBSZ-t és egyben a Budapesti Tagszervezetet Kovács Katalin és dr. Sipos István képviselte.

Az itinerek és mécsesek kiosztása után a teljesítménytúrázók tempójában megindult a csapat a valamivel több, mint három kilométerre lévő első pecsételő pontig, a Szent István kápolnáig.

Itt először Kiss Antal fia, Zsolt köszönte meg a részvét ilyen irányú kifejezését, majd a MEBSZ Budapesti Tagszervezet elnöke Kiss Antal ejtőernyős múltját, a MEBSZ-es tevékenységét méltatta, mely után már az alkonyat beálltával az emlékezés jeleként mécseseket gyújtottunk.
Bejelentésre került, hogy január 16-án Szolnokon kerül sor a következő emléktúrára, és már ott többen jelezték, hogy várják a részleteket, mivel Tóni emlékének őrzéséhez a túra a legméltóbb.

Ennél a pontnál a rövidebb – hat kilométeres távot választók – megkapták az emléklapot, és akik a 14 kilométeres távot választották nekivágtak a Hűvösvölgyig vezető útnak.
Az emléktúra szervezői bejelentették, hogy 2022-ben november 18-án (Tóni halálának napján) tartják meg az emléktúrát.

 

Dr. Sipos István ny.r.ezds.
MEBSZ Budapesti Tagszervezetének elnöke

 

A honvedelm.hu beszámolója a túráról:
https://honvedelem.hu/hirek/legyen-feletted-orokke-kek-az-eg.html

 

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*