
Hutás László bajtársunk, a MEBSZ Kecskeméti tagszervezetének alapító tagja 75 éves korában csatlakozott az égi kötelékhez.
Búcsúztatására és temetésére Kecskeméten január 16-án került sor.
Schwaiger László, a MEBSZ helyi szervezetének elnöke valamint Barabás Pálné és dr. Sipos István a MEBSZ elnökség tagjai kegyeleti őrséget adtak a ravatalnál, ahol díszpárnán elhelyezték Hutás László ejtőernyős kitüntetéseit és jelvényeit.
A szertartás után a helyi szervezet tagjaival együtt a végső nyughelyére kísértük bajtársunkat, aki felett immár örökké kék az ég!
Leave a Reply