
Égben köttetett együttműködés
Együttműködési Megállapodást írt alá 2024. március 18-án Kaló Miklós ezredes, a Magyar Honvédség vitéz Reviczky László 1.Területvédelmi Ezred parancsnoka, Molnár Zsolt ezredes a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége (a továbbiakban: MEBSZ) elnöke, valamint dr. Sipos István a MEBSZ Budapesti Tagszervezetének elnöke.
A Megállapodás célja a katonai vonatkozású megemlékezésekhez kapcsolódó események méltó megünneplése, a magyar ejtőernyős hagyományok megjelenítése és ápolása, valamint az ejtőernyős sporttevékenység segítése, folytatása továbbá a toborzás támogatása.
Kaló ezredes hangsúlyozta, hogy a hazafiság eszméjére épülő honvédelmi nevelés, valamint a toborzás elősegítése kardinális kérdés, éppen ezért a ma megszületett megállapodás egy fontosabb mérföldkő az Ezred életében. A MEBSZ elnöke, Molnár ezredes kiemelte, hogy az ejtőernyőzés népszerűsítésén keresztül kulturális örökségünk megóvása, nem utolsó sorban egy acélos bajtársi közösség összefogása valósulhat meg a közeljövőben.
Szöveg és fotó: Turcsányi-Formádi Viktória fhdgy.
Leave a Reply