Emlékezés a 125-éve született vitéz Bertalan Árpád őrnagy, posztumusz alezredesre,
a magyar katonai ejtőernyőzés megteremtőjére
A megemlékezés időszerűségét az egyik legvitézebb magyar katonatiszt vitéz Bertalan Árpád születésének százhuszonötödik évfordulója adja.
Október 20-án déli tizenkét órakor kellemes napsütéses időben tucatnyian gyülekeztünk a Fiumei úti temető 52-es katonai parcellájában
Bertalan Árpád sírjánál.
Az alacsony létszámnak egyszerű oka van, Szövetségünk (Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége, továbbiakban MEBSZ) rendezvénytervében a megemlékezést nem erre a napra volt betervezve. Úgy gondoltuk november elsején halottak napján fogunk megemlékezni egyúttal Bertalan őrnagy, születésének jubileumi 125. évfordulójáról. Már hetek óta kavargott bennem a gondolat, hogy ez így nem méltó Bertalan emlékéhez, éppen ebben az évben 20-án ne hajtanánk fejet a sírjánál. Október 17-én kedden este gondoltam egyet írtam egy elektronikus levelet a MEBSZ operatív elnökségében és a tanácsadó testületben lévő bajtársaimnak, mit szólnának hozzá, lenne idejük 20-án, három nap múlva pénteken egy csendes főhajtásra Bertalan őrnagy sírjánál? Kezdeményezésemet egyöntetűen pozitívan fogadta mindenki, de csak kevesen tudtak elszakadni szolgálati feladataik és egyéb hivatali elfoglaltságaik miatt. Nagy örömömre Bertalan Árpád unokája Judit asszony azonnal igent mondott a felkérésre. Így 20-án délben Judit asszony, Lippai Péter dandártábornok úr a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar megbízott dékánja Szövetségünk Tanácsadó Testületének tagja. Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár képviseletében Lázár Tibor őrnagy úr ejtőernyős kikėpzőrészleg részlegvezető, Barabás Pálné a MEBSZ titkára, Patuzzi Annamária kinek édesapja Pápán szolgált az ejtőernyős zászlóaljban 1940-től, együtt hajtottunk fejet e kivételes katona sírjánál.
Idézzük fel milyen haditettekkel írta be magát Bertalan Árpád hadtörténelmünk aranykönyvé-be. Az első világháború véres csatáiban számos magyar katonatiszt tüntette ki magát többszörösen, miért pont Bertalan Árpádot nevezem az egyik legvitézebbnek? Az első világháborúban véghez vitt haditettekért csupán egy maroknyi magyar tiszt nyerte el egyszerre a két legrangosabb egyéni vitézségért adható harctéri kitüntetést a Tiszti Arany Vitézségi Érmet és a Mária Terézia Katonai Rendet, ráadásul Bertalan Árpád volt a Rend legfiatalabb kitüntetettje is.
Bertalan Árpád 1898. október huszadikán látta meg a napvilágot Pozsonyban, katonacsaládban Bertalan Mór és Behner Terézia gyermekeként. Tanulmányai befejeztével önként jelentkezett a budapesti hadapródiskolába, ahol az első világháború kitörése is éri. 1916-ban az iskola elvégzése után, mint hadapród tiszthelyettes az olasz frontra vezényelték, ahol a Bosznia-Hercegovinai 3. tábori vadász zászlóalj egy rohamjárőrénél kezdi meg frontszolgálatát. Ezeknek, a rohamalakulatoknak a fő feladataik közé tartozott, hogy váratlan éjszakai rajtaütésekkel, erőszakos felderítéssel, állandóan zavarják, nyugtalanítsák az ellenséget, és foglyokat ejtsenek. Embereivel végrehajtott sikeres vállalkozásai nyomán hamarosan zászlóssá, majd hadnaggyá léptették elő.
Különösen kitűnt személyes bátorságával – alig 19 évesen, egy éves fronttapasztalattal – a 12. Isonzói csatában 1917. október 24-én, a Tolmein-nél (ma Tolmin, Szlovénia) végrehajtott áttörésnél. Érdemes felidézni részletesen a haditettét:
„1917. október 24-én kezdte meg von Below hadserege hajnali gázlövéssel az áttörő hadműveletet. Reggel 7 órakor következett az olasz állások bombázása nehéz lövegekkel és aknavetőkkel, 8 óra után indult meg a gyalogság támadása. Ez a támadás már az első napon óriási eredménnyel járt, de azért nem ment mindenütt simán. Voltak az olasz arcvonalnak részei, amelyek a gázlövéstől és a bombázástól keveset szenvedtek. Nem sikerült mindenütt az olasz tüzérséget sem elnémítani. A gyalogság támadása tehát több helyen akadozni kezdett. Így történt ez a XV. hadtest egyik hegyi dandáránál is. Ez ugyanis már megrekedt az első olasz állás előtt. A hegyi dandár tartaléka volt a 3. bosnyák zászlóalj s ennek egyik 15 főnyi rohamjárőrét vezette Bertalan Árpád hadnagy, akinek haditettéről az alábbiakban szó lesz.
A bosnyákokat a dandárparancsnok a délelőtt folyamán az első vonalba rendelte, hogy a meg-akadt támadást lendületbe hozza. A rohamjárőröknek természetesen a bosnyák zászlóalj előtt volt a helyük. A bizonytalan és tisztázatlan hadi helyzetből adódott azonban az, hogy a rohamjárőrök csak általános jellegű utasítást kaphattak. Feladatuk az volt, hogy a zászlóaljnak utat vágjanak. Ezt a feladatot Bertalan hadnagy a legragyogóbb eredménnyel végezte el.
Mint a villám repült járőrével előre. Messze az arcvonal előtt elsőnek érte el az olasz állást a járőr, ahol mindenekelőtt azt a két olasz géppuskát hallgattatta el, amelyeknek golyózápora eddig a támadást megállásra bírta. Ezután vad kézigránátharcban sodorta el az olasz állás védőcsapatát és ennek sorában 300 lépés széles rést vágott.
A járőr a harcnak ebben az időszakában 10 tisztet 500 katonával együtt fogott el és néhány géppuskát is zsákmányolt. A dandár támadása ezzel lendületbe jött és veszteség nélkül szállhatta meg az olasz állást.
Alighogy ez megtörtént, Bertalan a még működésben lévő olasz tüzérség elnémítását tűzte ki magának célul. Ehhez azonban még két olasz védőálláson kellett túlhaladni.
Bertalan hadnagy a második állás ellen zászlóalja élén – ezzel együtt – ment támadásra. Újból elsőnek hatolt be az olasz állásba.
Míg az utána nyomuló zászlóalj itt rendezkedett, Bertalan hadnagy járőre nagy vargabetűvel irányt vett egy hevesen tüzelő olasz ütegre, hogy azt oldalba kaphassa. Sikerült neki a hézagosan meg-szállt harmadik olasz álláson észrevétlenül átjutni. Ezen túl azonban egy előre siető olasz századra bukkant. Nyilvánvalóan tartalék volt ez a század, amelyet az elöl küzdő csapatok megerősítésére rendeltek előre. Bertalan ezt a századot meglepően megtámadta és szétugrasztotta. Ekkor 100 foglyot ejtett. Pár emberével hátra küldte foglyait, míg folytatta útját. Mielőtt az olasz üteg közelébe jutott volna, még egy olasz kórház három orvossal együtt került a kezébe. Ezeket is vissza küldte megfelelő kísérettel és így most már csak 8 főre csökkent járőrével ment tovább az olasz üteg felé. De még újabb akadályokat kellett leküzdenie. Olasz gyalogság akadt újból útjába, amely persze nem is gyanította, hogy ilyen kis ellenséges csapat ilyen messzire a vonalak mögé merészkedhetett volna. Az olaszok azt hitték, hogy nagyobb erő jelent meg védővonalaik mögött. Így történt, hogy rövid harc után az olasz csapat megfutamodott, de 2 tisztjét és 50 emberét, valamint 1 géppuskáját a győztes járőr kezében hagyta.
Most már Bertalan hadnagy megkerülhette az olasz üteget, hogy azt oldalba támadhassa. Ekkor már besötétedett és így az üteg nem vette észre a járőrt, hanem hevesen lőtte a harmadik olasz állásra támadó dandárunkat. Nehéz mozsarakból állt ez az üteg, amelyet Bertalan 150 lépésre tudott megközelíteni. Itt még egy akadályt kellett elhárítani. Nagyobb számú olaszt vett észre, akik lőszert hordtak az olasz ütegnek. Bertalan meglepő rohamára azonban ezek az olaszok is, mintegy 100-an megadták magukat. Vitéz hadnagyunk nem sokat törődött velük, hanem tovább folytatta a rohamot, neki az ütegnek és ezt 13 tiszttel és az egész kezelő legénységgel együtt elfogta. 6 nehéz mozsár jutott így a járőr birtokába. Csak az volt a kellemetlen, hogy ezek a mozsarak és velük együtt a győzelmes járőr a saját nehéz tüzérségünk tüzében álltak.
Bertalan hadnagy azonban hamarosan kikerült a veszedelmes körzetből. A csatazajból ugyanis helyesen következtetett arra, hogy dandára még harcban áll a harmadik állásban védekező olasz gyalogsággal. Ennek a gyalogságnak hátába intézett most váratlan támadást. Elszántságának meg lett a hatása. 1000 olaszt fogott el – sok géppuskával együtt – mikor elölről támadó csapatainkkal egyidejűleg hátulról az olasz állásba tört.
Elöljárói teljes mértékben méltányolták Bertalan hadnagynak szinte hihetetlen tevékenységét. Megállapították, hogy elsőnek tört be az ellenség első állásába, ugyancsak első volt a második állás ellen intézett rohamnál, önállóan foglalta el az ellenséges üteget és ezután önállóan támadta hátba az ellenséges gyalogságot – ennek harmadik állásába. Megállapították, hogy parancs nélkül cselekedett és hogy vakmerőségével az egész dandárt magával ragadta. Hadtestparancsnoka különösen hangsúlyozta, hogy a nagy jelentőségű haditettek egész sorozatát vitte véghez és hogy teljesítményei messze túlhaladták azt, amit tőle még a legszigorúbb mérték alkalmazása mellett is követelni lehetett volna és hogy haditetteivel igen sok vért takarított meg.”
Bertalan hadnagy a fenti haditettekért megkapta a Tiszti Arany Vitézségi Érmet, majd tíz évvel később az egykori Monarchia legrangosabb katonai kitüntetését, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét is adományozták számára. „A rendkáptalan indokolása így szól: 1917. október 24-én és 25-én, a Tolmein-nél végrehajtott áttörési csatában való vakmerően vitéz nekirohanással az ellenség három védelmi vonalát áttörte és ezzel a 7. hegyidandár sikeréhez lényegesen hozzájárult.”
Az első világháború után, mint hivatásos tiszt a régi hadseregből 1919. augusztus ötödikén a nemzeti hadseregbe lépett, előbb Budapesten, majd a győri gyalogezredben szolgált, ahol később az árkászszázadhoz lett beosztva.
1922. augusztus15-én avatták vitézzé, szeptemberben előléptették főhadnaggyá, 1927 februárjában átvezénylik Győrből Komáromba az ottani árkász századhoz, 1927. november elsejével lépett elő századossá. 1935 tavaszán Mosonmagyaróvárra helyezik át, ahol május elsejével átveszi az árkász század parancsnokságát.
1938-ban ejtőernyős kísérleti csoport létrehozásával bízták meg, melyet négy fiatal tiszttel és egy tucat legénységi állományú tisztessel Szombathelyen alakít meg. Egy év alatt, lerakják a magyar katonai ejtőernyőzés alapjait. 1939 őszén Pápára helyezik át a már századdá bővült csoportot, a volt huszár laktanyába, hogy ott véglegesen kialakítsák az ejtőernyős fészket. Pápa mellett az új 1936-ban felavatott repülőtér jó alapnak bizonyult az ejtőernyős kiképzés folytatására. 1939. szeptember elsejével őrnaggyá léptetik elő. Mindent megtett, hogy a kiképzéshez rendelkezésre álljon a megfelelő mennyiségű felszerelés, lőszer, robbanóanyag, fegyverzet, mindezeket folyamatosan kérelmezte a magasabb parancsnokságoknál, de nem járt sikerrel. Nem az az ember volt, aki ha elhatározott valamit, akkor nem vitte volna keresztül tűzőn – vízen át, erre példa kedvenc szavajárása is. „Ha a nagy templom tornya lebukik, akkor is végre kell hajtani …” Személyes befolyását is latba vetette, hogy a kiképzéshez biztosítani tudjon mindent. A Kormányzónál vitéz nagybányai Horthy Miklósnál is közbenjárt – erre feljogosította a Mária Terézia Katonai Rendjele – a kormányzói kihallgatás után hamarosan megérkezett Pápára a kért hadianyag. Így tudta 1940-ben zászlóaljjá fejleszteni az alakulatát.
Katonái rajongással szerették a „kutyakemény” személyes példamutatással elöljáró, követelménytámasztó, de mégis emberséges parancsnokot. A korszakban teljesen szokatlan bajtársias légkört alakított ki a zászlóaljnál. A reggeli tornát, akkoriban csuklógyakorlatnak hívták, kötelezővé tette mindenki számára az alakulatnál rendfokozattól és beosztástól függetlenül, amelyet sokszor saját maga vezetett. Az ejtőernyős szakkiképzést ugyan úgy hajtotta végre mindenkivel kivétel nélkül, aki a zászlóaljhoz került a legénységi állománytól a tisztig, hiszen az ejtőernyő a levegőben nincs tekintettel a rendfokozatra.
1941. április 12-én a délvidéki hadműveletek részeként, az ejtőernyős zászlóalj az első ejtőernyős harci bevetésére indult a Veszprém melletti jutaspusztai repülőtérről. Az ejtőernyős harccsoport Savoia-Marchetti SM-75 típusú vezérgépe a felszállás közben feltehetőleg műszaki hiba miatt lezuhant. A katasztrófa következtében vitéz Bertalan Árpád őrnagy 15 fő ejtőernyős katonájával, Kelemen Károly repülőszázadossal a repülőgép parancsnokával, Bene László repülő főhadnagy pilótával, és két fő repülő katonával hősi halált haltak.
Vitéz Bertalan Árpádot katonai tiszteletadás mellett 1941. április tizenhatodikán temették el Budapesten a Farkasréti temetőben, katonai tiszteletadással díszsírhelyre. Hamvait eddig ismeretlen okból 1967-ben kihantolták, és a temető egy eldugott hátsó részébe helyezték át, a kiváló katonához méltatlan helyre. Sírját volt katonái az 1980-as évek közepén felkutatták, legnagyobb megdöbbenésükre nyoma sem volt se díszsírhelynek, se sírkőnek, csak egy egyszerű fejfát találtak. Az egykori baj-társak adakozásából, szép sírhelyet készítettek, Bertalan Árpádnak fekete márvány emléktáblát, a sír fedőlapját fehér márványból készítették el, és rávésették az 1941. április 12-ei katasztrófa minden repülő és ejtőernyős hősi halottjának a nevét. Az elkészült sírhely egyben emlékhelyül is szolgált, ahol minden év április 12-én déli tizenkét órakor – minden külön értesítés nélkül, egészen 2012. április 12-éig – gyűltek össze megemlékezésre a sírnál a volt pápai ejtőernyősök, és utódaik a katonai és a sportejtőernyőzés képviselői.
2013-ban a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály kezdeményezésére a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének együttműködésével Bertalan Árpád sírját a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52-es katonai parcellájába helyezték át kiemelt díszsírhelyre, mint a Mária Terézia Katonai Rend és a Tiszti Arany Vitézségi Érem és számos egyéb kitüntetéseknek a birtokosát. Az újratemetésre 2013. április 12-én került sor, katonai tiszteletadással. Így már méltó körülmények között nyugodhat vitéz Bertalan Árpád őrnagy posztumusz alezredes az első világháború többszörösen kitüntetett hőse, a magyar katonai ejtőernyőzés megalapítója és máig legendás parancsnoka.
Őrnagy Úr feletted már örökké kék az ég, nyugodj békében, emléked tisztelettel megőrizzük!
Gáll Gábor
A MEBSZ
Kegyeleti Bizottságának elnöke
Fotók: Bukovszki Nikolett és Gáll Gábor
Leave a Reply